A szombat (2015 szeptember 5.) reggeli túrát sajnos az átvonuló front elmosta, ezért vasárnap reggel keltünk útra kicsi de lelkes csapatunkkal. A megélénkülő szél felszárította az erdőt, és a párát is elfújta, ennek ellenére azért bújtak elő fiatal termőtestek. De mindezzel együtt megállapítható, hogy a rövid ősz elejei vargányahullám véget ért, hacsak nem érkezik újabb komoly mennyiségű csapadék, vagy ködösek párásak nem lesznek a reggelek. Ez a múlt héten hétfőn kezdődött, amikor hármasával-ötösével lehetett szedni a vargányákat, a napi kvótát (fejenként 2 kg.) 10 perc alatt tudtuk összeszedni. Szerdán már kellett ehhez háromnegyed óra, vasárnap pedig két óra.
A gombák mellett szedtünk erdei gyümölcsöket - szedret és somot - is.

 

A további programokat megfelelő időjárás esetén szervezzük. Jelenleg nem érdemes kimenni az erdőbe gombagyűjtés céljából, várunk az esőre. Az egyetlen fix. program október 1-4 ig Szalafőn részt veszünk a XI. Országos Netgombász Találkozón.